Programok gyerekeknek

Iskolai rajzos órák és egyéni tehetséggondozás Táblácska és Vámos Robi módra

Szentendrén a hangulat – felhőtlen és örömmel teli!

Tudj meg mindent a rajzos órákról itt >>

Ragyogó önbizalom gyerekeknek: Gyémántbogár Program

 


Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola
Felvétel és kisfilm: Tar Károly

Boldog és kiegyensúlyozott, életvidám és mentálisan erős gyerekeket szeretnék látni.

Olyan gyerekeket, akik elfogadják magukat. Akik megtalálták, miben a legjobbak és ebben ki tudnak bontakozni. Olyan gyerekeket, akik különlegességüket előnyként használják és ajándékok lesznek más gyerekek és felnőttek számára is. Példát mutatnak, hogy így is lehet.

Ehhez a dolgokat másképp kell csinálni. Nem szokványosan, és egészen spontán módon. Végtelen figyelemre van szükség. Megértésre. Elfogadásra. Szeretetre.

Mert ahhoz, hogy kinyissuk a szíveket, színek kellenek.

“Hatalmas űrt tölt be”

A gyerekek tele vannak kincsekkel, ezt felfedezni, ápolni a pedagógusok és szülők legnagyobb és legfontosabb feladata. Robi és a Gyémántbogár kezdeményezés hatalmas űrt tölt be ezen a területen, hiszen a sok egyéb “kötelező” tennivaló mellett éppen ez a nagyon fontos terület az, ami kevesebb figyelmet kap.

Szorítok Robinak ehhez a kreatív, a szülők és gyermekek életét is jobbá tevő küldetéshez és remélem, hogy mihamarabb ellepik az ország iskoláit a gyémántbogarak.

Vida Ágnes, pszichológus www.kismamablog.hu

Szabina Horváth Avatar

Szabina Horváth

5 star rating

Van, amit nem kell megmagyarázni :)

2017-04-22
Keller Anikó Avatar

Keller Anikó

5 star rating

A gyerekek elmondása alapján: " Már nincs lehetetlen, és a hibákból is lehet jó dolgokat csinálni."

"A varázsceruzával... - olvasd tovább!

2017-06-19
Siklósi Zoltàn Avatar

Siklósi Zoltàn

5 star rating

De miért csak 5 csillag van?Hiszen Robi maga a színező készlet!Azt mondják sokan,hogy "bárcsak megállíthatnám az időt"!,igen ő képes... - olvasd tovább!

2017-10-24

Ismerd meg a Gyémántbogár Program küldetését >>


Önbizalomhiányos, visszahúzódó gyerek voltam – a legkisebbek között az osztályban.

Gyakran piszkáltak, sokszor nem értettek meg. Azért persze elvégeztem az iskolát, sőt, gépészmérnökként végeztem, és ebben a szakmában is helyezkedtem el. Saját utamat azonban épp harminc évesen a rajzokon keresztül találtam meg.

A Táblácska, mint fordulat

Mindig is rajzoltam és vallom, hogy a rajz egy kiváló eszköz, hogy kifejezhessük magunkat, az érzéseinket. Fordulópont volt az életemben, amikor visszataláltam a rajzoláshoz, és saját vállalkozást építettem. A Táblácska most visszatekintve annak az eredménye, hogy a nem éppen rózsás gyermekkorom és diákéveim után végre elő mertem bújni a csigaházból. A Táblácskán a rajz mint eszköz működik: megjeleníti a kért jellemzőket, és lényegretörően ábrázolva az ajándékozottat, nagy meglepetést és örömet szerez. 

Színezd ki magad!

Az egyszerű és vidám rajzokból készült Táblácskás színezők gyerekek ezreinek szereznek örömteli perceket és sikerélményt. Sok visszajelzés érkezett a pedagógusoktól és szülőktől, melyben arról számolnak be, hogy a gyerekek nagy lendületet kaptak a színezőkön dolgozva. A Táblácska és a Gyémántbogár között a kapocs pedig Barni példája:

“Igazi mérföldkő!”

“Előszedtük az összes színes ceruzát és mielőtt hozzáláttunk volna a “színezéshez” megnyitottam az internetet is, megmutattalak Neki. A kiskori képedet is, amelyen már rajzolsz, és a mostanit is. Majd a Többieket is, és végül Petit, a kisfiadat is. Meséltem a munkádról. Szájtátva hallgatta és azóta színez! Aprólékosan, megkockáztatom: precízen, és színekkel!!

Még aznap este elkészült az első igazán szép, színes színező (és azóta számtalan), és én akkor csak annyit sóhajtottam bele a világba: “látod Robi, hát megérte!”. :-) Tényleg csak annyit szerettem volna, csak, hogy tudj erről a kis semmicske dologról, amely számunkra mégis egy igazi mérföldkő! 

Kívánom, hogy még sokaknak légy olyan VámosRobija, mint amilyen nekünk lettél!”

Szeretettel: Éva és Barnabás

Amikor ezt az első iskolai vendégóráimon a saját szememmel láttam, akkor döbbentem rá, hogy pár vonal milyen nagy hatással van a gyerekek önbizalmára és önbecsülésére. Játékos, rajzos feladatokon keresztül szinte észrevétlenül sajátítanak el olyan megerősítő gondolatokat, melyeket minden nap hallaniuk kellene valakitől.

Színezők után: Óra Robi módra

Folyamatosan járom az iskolákat, és önbizalomnövelő, osztályközösséget építő rajzos szemléletfejlesztő órákat tartok. Immár több, mint kétszáz osztály tapasztalatával a hátam mögött újra és újra várom a kihívásokat és a csillogó szemeket.

“Felszabadultan vesznek részt azok is, akik egyébként gátlásosak”

“Az egész egy nemzeti színű macskával kezdődött… Az ingyenesen letölthető Táblácskás színezők közül a Március 15-ei, ünnepi rajzokból küldtem el párat Vámos Robinak. Elindult egy levelezés, amit rövid időn belül követett az első találkozás.

Innen indult a rajzos szemléletformálás iskolai formája. Első látásra”szerelem”volt a gyerekek és Robi részéről is. Az első találkozást követte, követi a többi. A foglalkozásokon azok a gyerekek is felszabadultan vesznek részt, rajzolnak, akik egyébként gátlásosak, visszahúzódóak, valamilyen részképesség zavarral, tanulási nehézséggel küzdenek.

Nincs elrontott rajz, bármit ki lehet hozni mindenből, lehet változtatni menet közben. Továbbra is igényt tartunk ezekre a kötetlen, jó hangulatú, játékos, kreativitást, sokszor spontán, önbizalmat fejlesztő foglalkozásokra.”

Ócsai Annamária, tanító
Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola 2.b

Ragyogó önbizalom gyerekeknek

Miután láttam, hogy a valódi figyelem, a megbecsülés és az egyszerű rajzok mire képesek, mániákusan kerestem a módját, hogy minél több gyermeknek segíthessek. Kerestem a szavakat, hogy ez itt tehetség, önbizalom, elfogadás – netán egyszerűen csak figyelem?

Hering Brigitta, Kondás Boróka és Jantyik Eszter: 2017 év Gyémántbogár Díjasai

2012-ben végeztem DIADAL coach-ként, majd 2017-ben továbbképeztem magam, hogy szakterületem a gyermekek önbizalomfejlesztése lehessen. A megoldásra fókuszáló beszélgetés az igazi világom, mindezt temérdek rajzzal kísérve!

A gyerekekkel való közös munka, az iskolai programok és a magántaníványok tehetséggondozása a “Gyémántbogár” nevet kapta.

Táblácska vagy a Gyémántbogár gyerekek? – A megoldás mindkettő!

Időm nagy részében a rajzolást már nem Táblácskák készítésére használom, hanem arra, hogy a gyerekeknek lendületet adjak.

A Táblácska és a Gyémántbogarak találkozása: a Mindenki című film aranyhangú kórustagjai.

Heti két napom az iskolai óráké, s egyre több időt töltök el magántanítványaimmal, akiknek színes programokkal segítek abban, hogy önmagukra találjanak és bátorságot szerezzenek – hogy ők is megtalálják az útjukat, mint ahogy nekem sikerült a rajzokon keresztül.

 

Örömmel állok a “Táblácskások” gyermekeinek rendelkezésére!

“Megpróbálják, létrehoznak bármiből bármit”

“A varázslat él és virul, kellő humorral fűszerezve, intelligens játékkal körítve, hagyva, hogy ezáltal a gyerekek személyisége szabadon kibontakozzon. Aki annak ellenére, hogy addig semmi kedve hozzá, intenzíven elkezd mosolyogni. Talán nem hitt a varázslat erejében. Aztán végül őszinte mosollyal jelzi, hogy jól érzi magát.

A szemléletformáló rajzos óra után még napokig élénken él a gyerekekben a hangulat, mely beitta magát a tanterem falai közé. A gyerekek emlegetik Robi mondatait! Megpróbálják, létrehoznak “bármiből bármit”.”

Zékány Tímea, tanító
Herman Ottó Általános Iskola, Budaörs

Önbecsülés. Önbizalom.
Figyelni egymásra. Elfogadni egymást.

Ezeket fejleszteni a leghálásabb dolog a világon! S rajzokon keresztül is lehetséges. Egyszerű rajzokon keresztül. Nem kell sok ehhez!

Dobjuk fel a szürke hétköznapokat! Ez az iskolai rajzos foglalkozás minden tekintetben más, mint bármilyen “óra”.

“Ilyen napok után újra van egy kis remény”

“Köszönjük Neked, hogy itt voltál. Én sokat tanultam.

És azt hiszem többször kellene látnunk új megközelítést a gyerekfejekhez.
Bár próbálkozik az ember, de az állami oktatásba be tudunk sározódni.
Elnehezülünk és nem értjük, mi baj van a gyerekekkel. Pedig csak velünk van a baj és a rendszerrel. De ilyen napok után újra van egy kis remény…”
Burger Rita, tanító
Őrbottyán

 

“Megtanítja az addig hihetetlent”

“Robi óráit figyelve azt láttam, hogy olyan oldott légkört tud teremteni, melyben csökken a gyerekek szorongása, a kudarctól való félelme. Ennek hatása mentálisan is kedvező: kreativitást fejleszt, problémaorientációt eredményez azáltal, hogy mindenkinek szabad kísérletezni.

Itt nincs rossz válasz, nincs rossz döntés, hiszen Ő megtanítja az addig hihetetlent a gyereknek: mindenből pozitív dolog születik, mindenki egyedi és megismételhetetlen, és mindenki a maga módján tökéletes. Ebben a kapcsolatban a felek őszinték és törődnek egymással, kölcsönösen értékelik a másikat, mindkét fél igényeinek kielégítésére törekszenek.

Egy együttműködés csak akkor lehet igazán hatékony, ha az oktató a gyermek lelkével is törődik. Itt pedig óriási szeretet van, ami mindenkit feltölt.
Robinak érzéke van a különlegesre. Nem fél tőle, élvezi, örül neki. Nem zavaró vagy betiltandó eseménynek tartja a különlegest, hanem megfigyelendő, fejlesztendő, kivételes csodának. Az érték első megjelenési formájának. Számára a tehetség kihívást jelent, és ezzel együtt a saját kreativitását is növeli. Mindig nyitott arra, hogy az egyediségnek egyedi programot találjon ki, amely csak rá szabott.”

Berta Gabriella, tanító
Tiszalúci Arany János Általános Iskola
Gabriella írása itt

 

 
Szekszárd, Dienes Valéria Általános Iskola: Minden sikerülhet, ha együtt csináljuk!


Hot Magazin, egy szuper foglalkozás képeivel (katt a nagyításhoz) 


Janó gondolatai :) 


Bodza üzenete

 

 

Tetszik? Akkor válassz egy lehetőséget!

Jelentkezem az iskolai rajzos órára!

Jártam már gyermeked osztályában? Nem? És szeretnéd? Boldogan megyek el hozzátok, a távolság nem akadály!

Tudj meg mindent a rajzos órákról itt >>

Jobban meg akarom ismerni a gyerekeknek szóló Gyémántbogár Programot!

Gyengéből erős. Izgulósból magabiztos. Árnyékból fény.

Ismerd meg a Gyémántbogár Program küldetését >>

Szeretném, ha találkoznánk és megismernétek egymást a gyermekemmel!

Úgy érzed, csodabogár a gyermeked? Találkozzunk!

Vedd fel velem a kapcsolatot, várlak benneteket >>

Támogatni szeretném az iskolai programot és a tehetséggondozást!

A Gyémántbogár Program fő támogatója a Táblácska.hu Kft. Ezen kívül elfogadunk adományokat magánszemélyektől és cégektől is.
Köszönjük, hogy az ügy mellé állsz!

Kattints ide, és nézd meg, hogyan tudsz támogatást nyújtani >>

 

 

 

Az egyedi Táblácskát keresed?

Szeretnél igazán egyedit adni?

Kézzel rajzolt személyre szóló ajándék, amiből nincs két
egyforma. Ilyen nincs másnak, csak Neki... és ilyet csak
Tőled kaphat. A Táblácskával újra meghatott és felhőtlen
mosolyt fogsz varázsolni szeretteid arcára. A Táblácska
egy életre kelt "fadarab", ami minden nap ott lesz
helyetted, hogy elmondja, amit érzel.

Szeretnék rendelni egyedi Táblácskát